Zenék amiket szeretünk

Fankát nem lehet nem kedvelni régen bárdnak,vagy regősnek hívták a hozzá hasonlókat akik megénekelték a kor aktuális problémavilágát......ma rappernek....de a lényeg nem változik.
TEHÁT MOST 1-2 FANKARAPP







                                                                             
                                                                     
Frenyó Ágnes művésznevén: Ágnes Vanilla vagy csak Ágnes (1977október 8. - ) magyar énekesnő.
Ágnes már az óvodai énekkarban énekelt, 11 éves kora óta verseket ír, 15 éves kora óta zenéket szerez és dalokat ír. Később furulyázni, zongorázni tanult, majd egy kórusban lett szólista. Kézműipari iskolába járt ahol szobrászkodott de megbetegedett a keze, így ezt abba kellett hagynia. 16 évesen alakította meg első zenekarát a Message-t. Ausztriában és Németországban is sikereket értek el de 1998-tól szólókarrierbe kezdett. Saját maga írja, hangszereli dalait és rendezi videoklipjeit. Első szólólemeze, az Örök nyár 1999-ben jelent meg és aranylemez lett, 4 slágerlistás dal, 3 videoklip, köztük a Bármerre Jársz, amely a zenetévé slágerlistáján több mint 8 hónapig benne volt a top 20-ban. 2000-ben Most jó című dala volt a legjátszottabb dal a hazai rádiókban. A második, 2001-ben megjelent albumáról a Déjá Vuről 4 dal került a listák élére. 2005-ben József Attila emléklemezt jelentetett meg és turnézott. 2005. novemberében megjelent Havasi piano című albuma, melyen szerepel egy közös szerzemény, a "Runaway", a szerzőpáros Ágnes és Havasi előadásában. 2006 decemberében kiadta az Ígéret című dal filmklipjét, és a dalhoz tartozó, online elérhető maxi CD-t, mely előfutára volt következő albumának. Egészségi állapota egy korábbi betegség következményeként súlyosra fordult 2007-re, így az új album kiadása2008-ra tolódott. 2008június 15-én tért vissza közönsége elé, a két és fél órás Ágnes nagykoncertre már az esemény előtt egy hónappal elkelt minden jegy. 2008 június 16-án két lemez jelent meg egyszerre A "Titkaid" című EP és a "Férfiszóval" című album. 2008október 6-án jelent meg az új nagylemez A gömb címmel.

Ágnes Vanilla és József Attila


és még egy........ami szintén.....
                                                                     

                                                                    és egy saját Vanilla szöveg...
                                                                                     
             -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Luciano Pavarotti az észak-olaszországi Modena városában született egy viszonylag szegény családban, Fernando Pavarotti és Adele Venturi gyerekeként.

A zenével hamar kapcsolatba került, ugyanis az édesapja amatőr tenorként énekelt a modenai kórusban. Az apa bár pékként dolgozott, rajongott az operáért így a kis Luciano a korszak ünnepelt tenoristáinak lemezein nőtt fel, így például Enrico Caruso lemezeit hallgatta. Emellett nagy hatással volt rá Giuseppe Di Stefano és a hollywoodi filmekkel népszerűvé vált tenorista és színész, Mario Lanza.





















Barry White az egyszerre mély és lágy hangú soullegenda Los Angelesben, annak egyik legveszélyesebb negyedében a South Central-ban nőtt fel öccsével, Daryl-lel. Korán megalapozta zenei karrierjét, már tizenegy évesen zongorán kísérte Jesse Belvint a Goodnight My Love című számban. Tizenhat évesen börtönbe került, néhány gumiabroncs ellopásáért.

Befutott énekesként adott interjúiban ezt a rácsok mögött töltött rövid időszakot mindig kijózanító hatásúnak nevezte, ami végül a helyes útra és a becsületes munka irányába terelte. Egyszer azt nyilatkozta, hogy Elvis Presley It‘s Now or Never című számának hatására döntötte el, hogy énekes lesz.





















A kis Barry hangja ugyanolyan volt, mint a többi korabeli gyereknek. Kiskamaszként azonban egy reggel saját maga és anyja legnagyobb megdöbbenésére a minden fiatalt utolérő pubertáskori mutálás csodát tett a hangszálaival: egyszerre hihetetlenül mély és puha hangja a mai napig a könnyűzene egyik legjellegzetesebb áruvédjegye lett.

Amint megszólal a tulajdonosának a 'szerelem rozmárja' becenevet biztosító búgó basszus, a hallgató egyből tudja, hogy csakis egy Barry White lemezzel lehet dolga.




















és ketten együtt...csúcs!!!!


morricone,és egy feldolgozás hazai művészek előadásában


morcheeba...cool


guano apes....big in japan..

és az eredeti....
















siska
PUMUKLI ZENÉJE
TAMÁS
CUDAR :) ZENÉJE
PÉTER


13 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Imádom a zenéiteket, főleg, aki választotta őket...

    VálaszTörlés
  4. http://www.youtube.com/watch?v=njwvIPJlPN0

    ez is jó sztem

    VálaszTörlés
  5. http://www.youtube.com/watch?v=wdQzDZb4byY

    VálaszTörlés
  6. Pumukli zenéje, egyben Hyperpassenger zenéje is, ha jobban megfigyeljük...

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom ez bele fér- e, de egy próbát megér.

    http://www.youtube.com/watch?v=CcCw1ggftuQ&feature=related

    VálaszTörlés
  8. csak a retró feeling miatt...de egyébként belefér,mert nem tudjuk milyen irányba megy ez a menüpont...mivel tag vagy és a menüpont címe.....BELEFÉR....MINDEN BELEFÉR,BELE KELL FÉRJEN.

    VálaszTörlés
  9. http://www.youtube.com/watch?v=6VApWyUSKqs&feature=related

    VálaszTörlés
  10. http://www.youtube.com/watch?v=rnzLKk1c-9I&feature=related

    VálaszTörlés
  11. És ez belefér mókuska?

    http://www.youtube.com/watch?v=03dGJwles44&feature=related

    VálaszTörlés

CSAK FINOMAN ÉS SZÉPEN.....